
„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára
A Mokka péntek reggeli adásában Kárász Tamás plasztikai sebész mesélt arról, korábban számtalan felvetés keringett páciensei körében is azt illetően, hogyan maradhatnának örökké fiatalok, most azonban rengeteg pénzt kezdett el költeni öregedéskutatásra az orvostudomány, a szakértők pedig igencsak bizakodóak ebben a témában. A betegségek gyógymódjai mellett maga az öregedés kutatása eddig kissé ingoványos terepnek bizonyult, voltak rá elméletek és egyéb tanácsok, de valódi áttörést máig nem sikerült elérni.
David Sinclair a biológus, genetikai professzor szerint 10-20 éven belül eljutunk majd oda, hogy képesek leszünk megfordítani az öregedés folyamatát, ez azonban olyan következményeket vonhat maga után, amivel az emberiségnek mindenképp számolnia kell majd. A kor előrehaladtával az emberi test funkciói hanyatlásnak indulnak, ez pedig szemmel látható változásokat eredményez az illető külsején. A génállományunk változását elsősorban életmódunk határozza meg, ennek függvényében jönnek elő a jó, valamint a rosszabb genetikai tulajdonságaink. A szakember szerint, egyelőre annyit tehetünk, hogy a testünket és a lelkünket harmóniában tartjuk, nagyon sokat segít, ha az ember azt érzi, egy olyan közösség tagja, ahol fontos és folyamatosan motiválják, az egyensúly pedig szervezetére is pozitív hatást képes gyakorolni.

„Eljött az idő” – Újra rátalált a szerelem a Házasság első látásra sztárjára

Hajós András nem akarta, mégis táncolni fog: soha nem látott produkció jön a Sztárban Sztár All Starsban!

Megtörte a csendet T. Danny, így reagált a drogbotrányra

Sürgősségire került a TV 2 arca, éppen egy új műsort forgattak

Összeomlott Ádám Attila a TV 2 élő show-ja alatt, Herceg Erika rohant fel hozzá a színpadra

Leslie Mandoki a berlini fal leomlásának évfordulóján üzent

Hat éve vár a pillanatra Herceg Erika, végre teljesült a vágya

Peter Srámek új lemezzel tér vissza

Lékai-Kiss Ramóna kimondta: "Akasztják a hóhért"

Gyógyszer helyett: 5 immunerősítő étel, ami ott lapul a konyhánkban

10 milliót kell fizetnie a TV 2-nek, több százezer néző láthatta, ami adásba került péntek este

Gyászol a Budapesti Operettszínház: Lesújtó hírt tettek közzé szombaton