
Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás
Az emberi testen rengeteg fajta atka található, melyek nagyon aprók, a demodex atka több 10 faja közül pedig egy, az úgynevezett brevis az, ami az arcon is előfordul. A szőrtüszőben és pórusokban megbúvó, mindössze 0,1-0,2 milliméter nagyságú élőlények petéi, valamint ürüléke a nem megfelelő tisztítás hiányában felgyülemlenek, ez pedig viszketést, szempirosságot, illetve gyulladást okozhat, ami igencsak nagy kellemetlenségeket eredményez, ilyenkor érdemes bőrgyógyászhoz, vagy egyenesen szemészorvoshoz fordulni.
A szakértő szerint nem csak a műszempillát viselők körében fordul elő ilyen allergiás reakcióhoz hasonlítható gyulladás, mindez bárkire veszélyt jelenthet, aki nem tisztítja megfelelően a szemeit. A szempillát viselőknek mindenképpen érdemes külön erre a célra kifejlesztett samponnal megmosni a szemüket, amik nem tartalmaznak olajat ezáltal csípős érzést sem eredményeznek. A mikroszkóp által készített fotókon tökéletesen látszik a nehezen eltávolítható szennyeződés, amitől igencsak nehézkes megszabadulni, ezért Lamanda Kitti sokkal inkább a megelőzést ajánlja ebben az esetben.

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg