
Nem fogta vissza magát: Muri Enikő kemény szavakkal illette a Tisza elnökét
Áprilisban az egész országot megrázta a hír, miszerint Török Ádám, a Mini együttes frontembere tragikus hirtelenséggel, 75 éves korában meghalt. Az együttes alapítójának halála ellenére nem marad el a május 8-ra hirdetett jubileumi Török Ádám 75 koncert, barátai és szerettei úgy döntöttek, hogy megtartják az eseményt. Zenésztársa, Lojzi a Mokkában elárulta, ő nem szerette volna megtartani, úgy érezte, tiszteletlenség lenne meghalt barátjával szemben.
Hogy néz az ki, hogy még el se temettük az Ádámot, és máris szólnak a gitárok. Így aztán mindenki azt mondta, hogy oké, igazad van, viszont felhívott a fia, hogy ne hagyjuk a fater örökségét elveszni
– fejtette ki, majd hozzátette, az emlékkoncertté alakult eseményt végül június 8-án az Erkel Színházban tartják meg, ahol több elismert zenész, így többek között a Midi együttes tagjai, Deák Bill Gyula, valamint Bódy Magdi is búcsúzik majd a fuvolás-énekes Török Ádámtól.

Nem fogta vissza magát: Muri Enikő kemény szavakkal illette a Tisza elnökét

Megrendítő poszt jelent meg Dudás Miki özvegyének oldalán

Ismert magyar énekesnő az, aki pár napja anyaszült meztelenül bukkant fel Erdély egyik jeges tavában

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett