
Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte
Zalatnay Sarolta máig kristálytisztán emlékszik arra, mikor várták a montreali olimpián győztes magyar vízilabda-válogatott repülőgépét 1976-ban, rajta akkori szerelmével, Csapó Gáborral, akivel több mint hat évet töltöttek együtt.
Az énekesnő csodálkozva figyelte, hogy az utóbbi időben elhagyta magát Dudi, mert egyáltalán nem volt rá jellemző. Pályafutása után is rendszeresen úszott, kutyáival pedig nap mint nap sétált az erdőben, ám egy ideje ez megritkult.
Meg kell mondanom, hogy soha nem volt teljesen egészséges, már aktív sportolóként is problémái voltak a vérnyomásával, ám így is bevállalta a vízilabdát, mert élt-halt érte – árulta el Zalatnay.
Az énekesnő szerint lehetetlen felkészülni az ilyen megrázkódtatásokra, mint egykori szerelme halála, még akkor sem, ha már egy bizonyost kort elérve az ember elfogadja, hogy ezekkel számolni kell.
Gyakran beszéltek telefonon, időnként találkoztak is, és Csapó feleségével is jó kapcsolatot ápolt a Cini, aki saját bevallása szerint még akkor sem gondolta, hogy komoly baj van, mikor vízilabda-legenda kórházba került.
„Nagyon-nagyon fáj, pedig tényleg régen volt, mikor mi együtt éltünk” – vallott érzéseiről a zenész a hétfői Mokkában.

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel

Cukiságbombát robbantott a Nyíregyházi Állatpark, megmutatták a 3 hónapos jegesbocsokat

Ezekkel a produkciókkal állnak színpadra A Nagy Duett szereplői a második adásban

Gyermekkori traumájáról vallott a Séfek Séfe sztárja

Valóra váltotta ígéretét a népszerű Kincsvadász