
Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Szentkirályi Alexandra legújabb Facebook-oldalán megosztott videójában egy kárpátaljai édesanyával beszélgetett, aki a háborúban veszítette el a fiát.
Egy életet, egy jövőt, egy nevet, amit már csak emlékek őriznek. Nincs az a magyarázat, nincs az az eszme, nincs az a jelszó, ami ezt jóvá tudná tenni. Az ő fiát már semmi nem hozza vissza.
– írta a politikus, majd kiemelte, hogy nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában, ezért nagyon fontos kiállni a béke mellett.
Úgy telnek a napok, hogy éjszaka felébredek, alszok másfél órát, kettőt. Imádkozok, és akkor kijövök és itt sírok. Akkor itt átmegy rajtam, valamikor kapok egy sírógörcsöt és kész. Ebbe nem lehet beletörődni. Tegnap lett volna 37 éves a fiam
– kezdte megtörten az anyuka, és közben felidézte azt a bizonyos napot, amikor a fiát elvitték katonának.
Sétált, mert kellett neki menni valahova, és elkapták szegényt, azt mondták, hogy keresik őt
– folytatta az anyuka, aki elmesélte, hogy a fia ápolta őt, ezért volt felmentése a szolgálat alól.
Az orvoshoz nem tudok elmenni, kiszállok a buszból, és esek orra, szédülök…még a kocsiból is kiszállt, mindig odajött és várt, amíg egy kicsit át nem megy rajtam
- emlékezett kisírt szemmel, majd hozzátette, hogy nem érti, mi köze van nekik a háborúhoz.
… mi közük van ide Kárpátaljához? Ott mindenki elszökött, és akkor a miénket küldik oda meghalni
- mondta az anyuka, majd megszólalt egy mellette ülő interjúalany is, aki felidézte, hogy mit mondott mindig a háború kezdetén.
Azt mondtam, hogy fiúk, maradjatok, mert lassan itt nem lesz, aki gyereket csináljon. Na most ideértünk el. Sajnos. De nem gondolta senki, hogy ez a háború ilyen sokáig fog tartani. Reméltük, hogy lesz egy félév, egy év maximum, és valahogy megállapodnak
– mondta, majd azt is elárulták, hogy még ételt sem kapnak az erőszakkal besorozott férfiak.

Délután megfogták, és este már ott volt, se enni, se inni nem adtak nekik, semmit. És mondja, anyu, azt mondja, itt vagyunk, utazunk, azt mondja, nem tudom hova
– részletezte a fájó emlékeket, majd bevallotta, hogy sok anya szintén nem tudja, mi van a gyermekével, és talán megnyugtatóbb lenne, ha el lennének temetve a fiatalok.
Azt mondták nekem, hogy eltűnt. Hát, hogy lehet eltűnni? Csak úgy fogta magát és eltűnt. Nekem van egy kollégám, aki három éve eltűntnek van nyilvánítva
– zárták a felkavaró interjút a kilátástalan helyzetben élő szülők.
Nyitókép: Képernyőkép

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk

Orbán Viktor: a háborús veszély nem múlt el

Orbán Viktor: két út áll előttünk

Erdély Hazavár: Erdélyből nemcsak elindulni lehet, ide mindig haza lehet érkezni!

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak