
Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

A Legfőbb Ügyészség értékelés és további intézkedés céljából a Fővárosi Főügyészséghez továbbította Tényi István Reban Zsolt halálának ügyében emberölés és más bűncselekmény miatt tett feljelentését – tudta meg a lap.
Szijjártó Péter külügyminiszter januárban számolt be arról, hogy a beregszászi járásban egy magyar embert, Reban Zsoltot kényszerrel elvittek az utcáról, be akarták sorozni, de a kiképzőközpontban a szívbeteg férfi rosszul lett és meghalt.
A Blikk a tragédia kapcsán azt írta, hogy Reban Zsolt gyerekkora óta szívproblémákkal küzdött, és korábban többször is alkalmatlannak nyilvánították katonai szolgálatra. Családja szerint Ungváron és Beregszászon is megvizsgálták, és minden alkalommal hazaküldték azzal, hogy egészségi állapota miatt nem felel meg a katonai követelményeknek. Ennek ellenére január 6-án, amikor éppen munkából tartott hazafelé ebédelni, egy rendvédelmi jármű megállította, és elvitték. Hiába próbálták családtagjai jelezni, hogy beteg, és korábban alkalmatlannak minősítették, a hatóságok nem hallgatták meg őket.
Ha a feljelentésben leírtak alapján megállapítható a bűncselekmény egyszerű gyanúja, akkor elrendelik ismeretlen tettes ellen a nyomozást. Utóbbi történt Sebestyén József esetében is, aki ugyancsak az ukrán kényszersorozás miatt halhatott meg. A kárpátaljai férfi ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást.
Forrás: Magyar Nemzet / A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét

Halálra éheztették az ötéves kislányukat a horrorszülők

Wifirouter miatt kivégezte húgát és unokaöccsét

Robert Fico: Szlovákia érdeke az első - jogunk van olyan szállítmányt kapni, amelyet biztosítottunk és kifizettünk

Az ukránok szerint az egyetlen probléma a Barátság olajvezetékkel az, hogy eddig működött

Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását

Kalapáccsal verte halálra szüleit egy férfi