
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
Akár tragédiával is végződhetett volna egy 84 éves sofőr mutatványa hétfőn este a németországi Böblingenben – osztotta meg egy helyi hírportál.
Dagersheim városrészben egy benzinkútról szeretett volna balra kifordulni a Mercedes GLC-ben ülő idős férfi, ez azonban nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte. Kanyarodásnál túl későn vett észre egy elé kerülő kocsit, ezért egy hirtelen kormánymozdulattal próbálta meg orvosolni a helyzetet.
A sofőr valamiért hirtelen gyorsítani kezdett, majd egy félkörívet leírva a nagyjából egy méter magas támfalon át visszarepült a töltőállomásra. A becsapódó luxusjárgány több kútoszlopot is leamortizált, végül pedig az eladótérben állt meg.
A Mercedes vezetője és 82 éves utasa nem sérült meg, és szerencsére csak kis mennyiségű üzemanyag ömlött ki a földre. A benzinkúton mintegy 100 ezer eurós, azaz közel 40 millió forintos kár keletkezett, a 35 ezer eurót, vagyis hozzávetőleg 14 millió forintot érő autó pedig totálkárosra tört.

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval