
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
A nebraskai 18 éves Parker League most érettségizett, ezt szerette volna megünnepelni, így barátaival Arizonába utaztak, hogy egy igazi tábortüzes bulival tegyék fel a pontot az i-re. Családja szerint a fiú június 9-én érkezett meg a torontói nemzeti erdő területére, másnap még üzenetben beszéltek vele, akkor úgy tűnt, hogy minden rendben van, de ezután a fiú egyszerűen eltűnt. Parker holtteste június 12-én került elő, ám a szülőket nem értesítették, így ők néhány nappal később bejelentették a fiú eltűnését, ekkor azonban minden összeállt.
A rendőrség csak a minap hozta nyilvánosságra a fiatal halálát, akinek holttestét egy máglyarakáson találták meg. A Maricopa megyei seriff hivatal vezetője elmondta, egyelőre nem áll módjukban további részleteket közölni, egészen addig, míg tart a nyomozás – írta meg a CrimeOnline.
Az áldozat testvére, Hunter szerint több szokatlan tranzakciót is felfedeztek a fiú bankszámláján, a közelben élők szerint pedig elképzelhető, hogy a csavargók kiszemelték a drága holmikat, amiket az oda járók viseltek és ők támadhattak.

Fotó: Crime Online/ Family handout

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják