
Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak
Az angliai Liverpoolban élő 18 hetes várandós kismama, Jessica Stevens február 19-én elvitte három gyermekét kikapcsolódásképp egy helyi múzeumba. Mivel nem talált parkolóhelyet, így autójával múzeum bejáratával szemben lévő buszmegállóknál várakozott, annak reményében, hogy hamarosan felszabadul majd egy hely.
Miközben, egy másik autó parkolt le Jessica mögött, aminek sofőrje kiszállt, hogy parkolójegyet vegyen, emiatt azonban lemaradt egy felszabaduló lehetőségről, ami így a kismamának tökéletesen kapóra jött.
A dühös sofőr odament a nő autójához, majd agresszívan szidalmazni kezdte. Mivel a kismama gyerekei az autóban ültek, így Jessica elébe akart menni annak, hogy a konfliktus tovább fajuljon, de amint kiszállt az autójából, támadója hajánál fogva a földre rántotta, majd fejen és arcon ütötte. Mikor a kismama a földre rogyott, a férfi még arra is képes volt, hogy teljes erőből hasba rúgja a nőt, akinek 21 éves fia végül kipattant az autóból és anyja segítségére sietett.

A fotó illusztráció (Shutterstock)
A sérültet szinte azonnal kórházba szállították, ahol ellátták sérüléseit, magzatának pedig csodával határos módon nem esett baja.
Az agresszív férfit a bíróság nemrégiben 150 óra közmunkára ítélte, valamint beutalták egy 15 napos rehabilitációs kezelésre is, ezen felül pedig 215 font, átszámítva valamivel több mint 100 ezer forint kifizetésére is kötelezték – írta meg a Metro.co.uk.

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben