
P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián
A hétfőn közzétett indiai kereskedelmi statisztikák szerint az indiai finomítók a múlt hónapban napi 819 ezer hordó orosz kőolajat kaptak, a valaha feljegyzett legnagyobb mennyiséget. Áprilisban még napi 277 ezer hordón állt az Indiába szállított orosz olajmennyiség.
Az orosz olaj májusban India teljes olajimportjának mintegy 16,5 százalékát tette ki. Ugyanakkor a Közel-Keletről származó részarány mintegy 59,5 százalékra csökkent, míg az Afrikából származó részarány csaknem megduplázódott, 11,5 százalékra.
A dízel és kerozintermelés mennyiségi fenntartásához ugyanis az indiai finomítóknak szüksége van az afrikai olajtípusokra is - mutatott rá a Refinitiv pénzügyi szolgáltató cég szakértője. Kína ugyanakkor csökkentette az angolai nyersolaj vásárlását a koronavírus-lezárások miatt, az így felszabadult mennyiség pedig az európai és indiai piacokra jutott el.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban