
Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó
Zsigó Róbert a videóban kiemelte, hogy a családok eddig csaknem 190 milliárd forint összegben adtak le igénylést a támogatásra a Magyar Államkincstárnak.
Ez azt jelenti, hogy az otthonfelújítási támogatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket - tette hozzá.
Azt mondta: a kormány egy éve indította el Magyarország eddigi legnagyobb otthonteremtési programját, így tavaly óta a gyermekes családok nemcsak az új otthonok megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is kaphatnak vissza nem térítendő támogatást.
Korábban nem volt az országban ilyen átfogó otthonfelújítási program - hangsúlyozta.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a baloldal 2010 előtt megszüntette az otthonteremtési támogatásokat és megnyirbálta a családtámogatásokat, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozta a gyermekes családokat.
A jelenlegi kormány olyan támogatási formákat alkotott, amelyekkel a családok élete biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá válik, és azért dolgozik, hogy "biztos tető legyen a családok feje felett" - mondta, kiemelve: a koronavírus-járvány időszakában sem szüntetik meg a családtámogatásokat és az otthonteremtési lehetőségeket, hanem tovább bővítik azokat.
Zsigó Róbert úgy fogalmazott: "Magyarország családbarát ország, és azért dolgozunk, hogy ez így is maradjon, mert Magyarországnak a családok támogatásában is előre kell menni, nem hátra."
MTI/A címlapfotó illusztráció (facebook)

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál