
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Zsigó Róbert a videóban azt mondta: a kormány elkötelezett az idősek támogatása mellett, ezért vezette be 2011-ben a Nők40 programot, amely a nők munkaerőpiacon és gyermeknevelésben vállalt szerepét ismeri el.
A program keretében tavaly novemberig 325 ezer nő ment nyugdíjba, és - ahogy 2017 óta minden alkalommal - tavaly ők is megkapták az eddigi legnagyobb összegű, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot - ismertette.
Zsigó Róbert tudatta azt is: a tavalyi költségvetésből 302 milliárd forintot fordítottak a programra, az idei évben pedig 10 százalékkal megemelték ezt az összeget.
A korai nyugdíjazás lehetővé teszi a nagymamáknak, hogy aktívan részt vegyenek unokájuk gondozásában, és ezzel is segítsék a fiatal édesanyák visszatérését a munkába. A program tehát erősíti a munkalapú gazdaságot, és segít a fiataloknak a munkaerőpiacra visszatérésben - emelte ki az államtitkár.
"Számunkra fontosak a családok, továbbra is értük fogunk dolgozni" - mondta Zsigó Róbert.
MTI/Címlapfotó facebook.com/zsigorobert

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen