
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormánynak fontos, hogy a gazdasági eredményekből a gyermekes családok, a fiatalok és a munkavállalók mellett az idősek is részesüljenek. A 13. havi nyugdíj kifizetését, amire 317 milliárdot fordítanak a költségvetésből, a gazdaság jó teljesítménye teszi lehetővé - jelezte. Az időseket emellett nyugdíjprémiummal, a rezsicsökkentéssel és az alapvető élelmiszerek árának befagyasztásával is segítik - mondta. Hozzátette: miután a baloldal 2006-os kampányban "fűt-fát ígért" nekik, "szemrebbenés nélkül" elvett tőlük egyhavi nyugdíjat
"Akkor csökkentették a nyugdíjak vásárlóértékét, az egekbe emelték a rezsi árát, megduplázták az élelmiszerek áfáját és bevezették a vizitdíjat, a kórházi napidíjat" - sorolta Zsigó Róbert. Az államtitkár szavai szerint "nap mint nap tapasztaljuk", hogy a baloldal programja ma is ugyanez. A "baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje nap mint nap elmondja, hogy ostobaságnak tartja a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést, és az élelmiszerárstopot" - tette hozzá. Úgy fogalmazott: "mi megbecsüljük az időseket, és a járvány idején is támogatjuk őket".
"A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak ránk, mert Magyarországnak az idősek támogatásában is előre kell mennie, nem hátra" - zárta szavait Zsigó Róbert.
MTI / Címlapfotó : Facebook / Zsigó Róbert

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen