Zápor, hózápor, szél, fagy, változékony időnk lesz a következő napokban

A hét elején még 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, majd szerdán erős széllel érkezik a hideg, csütörtökre virradóra mínusz 9 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet várható, és napközben is csak 1-8 fokig melegszik a levegő. Pénteken ismét melegedés kezdődik, és elszórtan kell csapadékra számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hétfőn a változó mennyiségű felhőzet mellett többórás napsütés várható, de az északkeleti harmadban felhősebb idő valószínű. Utóbbi területen szórványosan, másutt csak néhol fordulhat elő eső, záporeső. Délutántól délnyugat felől ismét felhőzetnövekedés veszi kezdetét.

A nyugati, délnyugati szél főként az északi, északkeleti tájakon élénkülhet meg, a hegyekben időnként megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között valószínű, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb lehet.

Kedden hajnalban főleg az északkeleti szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. Napközben északon változóan, az ország déli felén-kétharmadán nagyrészt erősen felhős időre lehet számítani, ott szórványosan, északabbra csupán néhol fordul elő eső, zápor. Többfelé megélénkül az északnyugati, nyugati szél. Hajnalban 2-7, az északkeleti szélvédett fagyzugokban mínusz 1 és plusz 1 fok közötti hőmérséklet valószínű. A csúcsérték 7 és 12 fok között várható.

Szerdán változóan felhős időre kell készülni több-kevesebb napsütéssel, de főleg a középső országrészben erősen felhős vidékek is lehetnek. Előfordulhat egy-egy zápor, hózápor, és az északi szél is sokfelé megerősödik, helyenként viharos lökések is várhatók. Hajnalban 0 és plusz 5, a szélvédett fagyzugokban mínusz 3 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet várható, a kora délutáni órákban 2-9 fok valószínű.


Csütörtökön
változóan felhős idő valószínű, több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nélkül. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, majd a nyugati, délnyugati szél. Hajnalban mínusz 9 és mínusz 1 fok közötti hőmérséklet várható, napközben pedig 1-8 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken jobbára közepesen, illetve erősen felhős lehet az ég, elszórtan eleredhet az eső, zápor. Többfelé megerősödik a délnyugati, majd az északnyugati szél. A hajnali mínusz 5, plusz 3 fokról 4-11 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, elszórt csapadékkal. Helyenként megerősödhet a nyugati, majd a déli szél. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 5, a maximum 4-11 fok között valószínű.

Vasárnap közepesen, illetve erősen felhős ég lesz a jellemző, elszórtan csapadékra is számítani lehet. A déli, majd a nyugatira forduló szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. Hajnalban mínusz 4 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható, kora délután 4-11 fok valószínű.

MTI

2023. november 19. 16:51
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family