
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A labdarúgó-Európa-bajnokság ideje alatt zajló Szurkolj és nyerj a XIXO-val promóció szerencsés résztvevői többek közt Samsung tv-t, Xiaomi rollert vagy PlayStation 5-öt is nyerhettek egy üdítőt vásárolva, amennyiben feltöltötték a nyitófülön található kódot a kampány weboldalára.
A játék legnagyobb nyertese azonban vitathatatlanul egy kétgyermekes édesanya, a Zala vármegyében élő N. Andrea, aki megnyerte a mesés 10 millió forintot.
Mint kiderült, a fődíj igazán jó helyre került, az anyuka és gyermekei számára ugyanis elmondhatatlanul sokat jelent a nyeremény.
A díjátadóra Szikszón került sor, ahová Andrea a gyermekeivel együtt érkezett. A látogatáskor betekintést nyerhettek a világ legnagyobb, egy tulajdonosi kézben lévő, modern óriásgyárába, és végig követhették, hol és hogyan készülnek a változatos ízű üdítők.

Andreáék számára ezáltal a gyárlátogatással egybekötött díjátadó is felejthetetlen élménynek bizonyult.
Amikor meghallottuk, hogy mi nyertünk, nagy sikítás volt, és persze nagy-nagy öröm. Mondtuk, hogy nem is hisszük el, hogy ezek mi lehetünk. Nagyon meg fogja változtatni az életünket, jobb és könnyebb lesz az életünk
– mesélte boldogan Andrea, felidézve a meghatározó pillanatokat.
Hozzátette, hogy az összeget gyermekei továbbtanulására, illetve hiteltörlesztésre szeretné fordítani.
A nyeremény átadásáról készült videó ide kattintva érhető el.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád