
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a 43 éves cseh férfi múlt csütörtökön Pest megyében jegy nélkül utazott a vonaton, majd emiatt szóváltásba keveredett a kalauzzal, és bezárkózott a mosdóba. A mozdonyvezető rendőri segítséget kért a végállomásra, ahol a férfi elmenekült, majd a vasútállomás egy másik peronján kezdte zaklatni az utasokat.
A kiérkező járőrök megkérték a férfit, hogy igazolja magát, valamint felszólították az agresszív magatartás befejezésére. A férfit ennek nem tett eleget, és kivonva magát az intézkedés alól, távozni próbált. Ekkor az egyik rendőr megfogta a vállát, hogy visszatartsa, a férfi viszont hirtelen az egyenruhás felé fordult, majd arcon ütötte.

Fotó: Illusztráció
A rendőrök megmegpróbálták lefogni az agresszor karjait, ő azonban a fogásból kirántotta magát, és többször a járőrök felé ütött, rúgott. Az erőszak a rendőr őrmester karján és lábán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott. A férfi ezt követően felugrott az éppen befutó vonatszerelvényre, ahol a rendőröknek végül sikerült megbilincselniük.
Az ügyészség elrendelte a férfi őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, majd 24 órán belül az Érdi Járásbíróság elé állította.
A bíróság egy év - végrehajtásában két év próbaidőre - felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre és két év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte a terheltet. Az ítélet jogerős, a kiutasítást végrehajtották.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád