Vonszolta magát és elkezdett vérezni, kegyetlen módszerrel ölték meg Némót Egerben

Némó a 3 éves mentett cica egy macskakávézóban élt, mindig barátságos volt és szívesen játszott az emberekkel, a dolgozóknak azonnal feltűnt amikor rosszul lett. Vonszolta magát és elkezdett vérezni. Elzárták a többi macskától, majd orvost hívtak, de már túl késő volt. A kegyetlen macskagyilkosság mindenkit felháborított, az ügyben nyomozás indult, az állatvédők pedig nyomravezetői díjat is felajánlottak annak, aki megtalálja az állatkínzót.

Egy ismeretlen méreggel ölte meg Némót. A 3 éves kandúr macska kölyökkora óta a népszerű helyen élt a társaival együtt. Mindig barátságos volt az emberekkel, a hely jellegzetessége ugyanis, hogy a vendégek az állatok társaságában kávézhatnak, simogathatják őket, vagy játszhatnak velük.

A dolgozóknak azonnal feltűnt amikor az állat rosszul lett.

Vonszolta magát és elkezdett vérezni. Ekkor mi ugye nem tudtuk, hogy mi a probléma. Elkülönítettük és amikor egy 15 perccel később megnéztük akkor már nem élt

– mondta a Tényeknek Varró Petra a Cicuskám Cat Caffe ügyvezetője.

Ezután derült ki, hogy Némó patkánymérget evett azelőtt, hogy elpusztult. Valószínűleg az egyik vendég adta neki, az állat ugyanis soha nem hagyta el a kávézót.

Némón kívül még öt mentett macska él a helyiségben, őket az eset óta megfigyelés alatt tartják.

A többiek most kaptak K1 vitamint, ami hogyha esetleg az ő szervezetükbe is van méreg akkor az hatástalanítja, vagy segít, hogy ez kikerüljön belőle

– tette hozzá a tulajdonos.

Nem értik, ki adhatott a macskának mérget. Feljelentést tettek a rendőrségen és az ügyben már nyomozás is indult. Az eset az állatvédőket is sokkolta.

Olyan elképesztő, közveszélyes, degenerált emberek járnak köztünk, amit el se képzelünk. Ha belegondolunk abba, hogy ez egy kávézó. Itt gyerekek vannak, ha itt bárki mérget, bármit elszórt, annak érdekében, hogy elpusztuljon egy állat, az ugyanúgy veszélyeztethetett egy embert is

– emelte ki Bóday Pál a Macskaárvaház Alapítvány elnöke.

Még ötszázezer forint nyomravezetői díjat is felajánlottak annak, aki segít megtalálni az elkövetőt.

2024. december 08. 10:24
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
A jövő évi választás is a bizalomról szól, ám az ellenfél teljes bizalomvesztésben van - mondta a Polgári Magyarorsz...
Magyar Péter elismerte: Tarr Zoltán adóemelési elképzelései a Tisza álláspontját tükrözik - erről írt a Mandiner.
Az Európai Unió a szétfeslés és a széttagolódás állapotába lépett. Ha ez így megy tovább, akkor az Európai Unió tört...
A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlá...
Életét vesztette a rendőrökkel való tűzharcban a három gyermekével csaknem négy éve a hatóságok elől az új-zélandi v...