
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Húsvét hétfőn a hajdúszoboszlói vasútállomás mellett sétált haza fiatalabb rokonaival egy 12 éves kislány. A vonatról akkor szállt le egy külföldi - információk szerint pakisztáni - férfi, aki odament a kislányhoz és telefonon, fordító segítségével próbált vele ismerkedni.
Írta, hogy jön velem haza, meg hogy menjek vele sétálni, meg ilyenek
– mondta a zaklatott kislány, aki határozottan elutasította a férfit és próbálták ott hagyni.
Elkezdett követni, átértünk a sínen és megfogdosott
– tette hozzá.
Ekkor már ellökte magától a pedofilt, de a férfi ebből sem értett.
Jött utánunk, utána megsimogatta a mellemet és utána meg hazafutottunk
– idézte fel a szörnyűséget.
A perverz férfi még ekkor is követte, a kislány pedig sírva ért haza. Édesanyja azonnal kérdezte, hogy mi a baj.
Akkor annyit mondott nekem, hogy hallod anya és akkor mondta el nagy nehezen gyorsan, hogy mi történt
– mondta a Tényeknek Milák Miklósné.
A kislány idősebb testvérei azonnal keresni kezdték a pedofil férfit, de közben a rendőröknek is szóltak.
A helyi járőrök percekkel később elfogták a 31 éves férfit még a helyszín közelében. A nyomozók pedig szexuális kényszerítés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Hosszú évekre rács mögé kerülhet a külföldi férfi, tette öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A 12 éves kislányt nagyon megviselte, hogy az utcán zaklatták.
Nem tudtam aludni két napja, ahogy lecsuktam a szememet csak őt láttam magam előtt, soha nem volt velem ilyen
– árulta el a zaklatott kislány.
A gyereket zaklató és molesztáló férfit a bíróság letartóztatta, vagyis egy hónapig biztosan rács mögött marad.
Korábbi tartalom:

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket