
Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg
A budapesti, 4. kerületi a rendelőben a jemeni származású háziorvos több esetben is, visszaélve a praxisával nőket zaklatott. Egyik alkalommal, még 2021-ben egy páciense lábzsibbadásra panaszkodott, ezért felkereste a doktort.
A szakorvosi rendelőben, az épp ügyeletes háziorvosnak elmondta a panaszait. A doktor, miután ezt meghallgatta, megkérte a nőt, hogy feküdjön fel a kezelőágyra.
A vizsgálat helyet azonban fogdosni kezdte. Később, az esettel összefüggésben a rendőrség nyomozást indított, amelyet a napokban lezárt és az iratokat átadta az ügyészségnek.
Nem ez az első eset, hogy az orvos nőket zaklatott. Korábban szintén visszaélve a hatáskörével egy másik nőt próbált meg szexuális cselekményre kényszeríteni.
Ebben az ügyben a bíróság őt első fokon 5 és fél börtönre ítélte, és véglegesen eltiltotta az orvosi foglalkozástól.
Az ügy azonban most másodfokon folytatódik. Az eltiltott orvos engedély nélkül is fogadott betegeket, a legutóbbi visszaélést ekkor követte el. Most emiatt is felelnie kell a bíróság előtt. A Tényeknek nyilatkozó ügyvéd szerint a férfi akár 12 évre is rács mögé kerülhet és akár ki is tilthatják Magyarországról.
Az orvos tagadja az ellene felhozott vádakat.

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét