
Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik
„Ólomkesztyűvel verték a rendőrök” – állította az a 16 éves fiatal, aki január 28-án hajnalban jogosítvány nélkül száguldozott a főváros több kerületén át.
A rendőrök azt követően akarták igazoltatni a kocsi vezetőjét, hogy a XV. kerületben a forgalommal szemben hajtott egy egyirányú utcában. Az autós menekülés közben több rendőrautónak nekihajtott, egy rendőrt el is sodort, végül a XVII. kerületben fogták el.
Előállítását követően a fiatal azt mondta a rendőröknek, hogy fejét száguldozás közben az autóban ütötte be, és ugyanezt állította a mentőszolgálat munkatársainak is. Sérülése miatt a rendőrök intézkedtek orvosi vizsgálatára, a fiatal itt sem tett említést bántalmazásról. A traumatológiai intézetben kiállított ambuláns kezelőlapon az áll, hogy sérülését a személykocsiban szerezte – olvasható a rendőrség közleményében.
Hangsúlyozva, hogy „ólomkesztyű” sincs rendszeresítve a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ilyen eszközt a rendőrök nem használnak. Mindezek ellenére a BRFK az ügyben keletkezett valamennyi iratot megküldi a rendőrökkel szemben tett feljelentések vizsgálatára hatáskörrel rendelkező ügyészségre.

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi


