
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
2016-ra vezethető vissza a történet, az akkor még hároméves Botond szászbereki otthonuk udvarán játszott, amikor borzalmas baleset érte.
A kisfiú beleesett a kerti tóba, ahonnan bár édesanyja kimentett, a partra húzott gyerek azonban már nem lélegzett.
Riadtan, de azonnal hívta a mentőket a nő, majd a telefonos instrukciók alapján hozzálátott az újraélesztéshez. Hamar megérkezett a segítség, így a gyereket meg tudták menteni, és stabil állapotban vihették kórházba.
Botond mára már kilencéves, a sokkoló balesetet pedig már maga mögött hagyta, teljesen felépült. A Országos Mentőszolgálat bejegyzésében pedig az látható, hogy nemrég a fiú felkereste a szolnoki mentőket, és megköszönte, hogy megmentették az életét.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen