
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Napló, amelynek története egyidős a magyar kereskedelmi televíziózással, május 4-től minden vasárnap megújult formában, exkluzív interjúkon, kihagyhatatlan leleplező riportokon keresztül hozza közelebb ismét a valóságot.
A Naplóval egy legendás formátum éled újra. A profi szakmai csapatunk azon dolgozik, hogy a legkivételesebb témákat hozzuk el az országnak, a kor nézői és televíziós igényeihez adaptálva a műsort. Úgy vélem, Pachmann Péter a tökéletes választás erre a műsorvezetői feladatra, hiszen a kezdetek óta a TV2 hírszerkesztőségi csapatának tagja, több évtizedes tapasztalattal és tudással
– vélekedett Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója.
Amikor ez a műsor 1997-ben útjára indult, éveken át nézők milliói, családok ezrei gyűltek minden vasárnap a televízió elé, hogy együtt nézzék a műsort, amelynek riportjai aztán egész hétre témát adtak a közélet számára. Bár a világ, a technika, és maga a televíziózás is rengeteget fejlődött azóta, a most megújult formában visszatérő Napló küldetése ugyanaz: lebilincselő élettörténetekkel elvarázsolni vagy épp elgondolkodtatni a nézőket
– mondta a Napló főszerkesztője, Gönczi Gábor.
Pachmann Péter a TV2 hírszerkesztőségének munkatársaként már a kezdetektől testközelből követhette figyelemmel az ikonikus műsor történetét, ezúttal pedig a riportmagazin műsorvezetői székében foglal majd helyet.
A Napló pontosan annyi idős, mint a magyar kereskedelmi televíziózás. Egy rendkívül erős és aprólékos műhely volt annak idején. A jelenlegi szerkesztői és műsorvezetői csapatból az egyetlen vagyok, aki már 28 évvel ezelőtt is a Tv2 hírszerkesztőségében dolgozott, így valóban saját szemmel láthattam azt az aprólékos és kifinomult műsorkészítési hozzáállást, amely a Naplót az ország első számú riportmagazinjává tette. A szívét csempészte bele a szerkesztőség a műsorba. Kifejezetten megtisztelő a nagy elődök nyomdokaiba lépni, ugyanakkor óriási kihívás a vasárnap esti Naplót 21-dik századivá varázsolni és a nézőkkel a műsor közben is folyamatosan kapcsolatot tartani. Hosszú hetek előkészítő munkája van mögöttünk, hogy május 4-étől a valóságot, a mai televíziózás elvárásai szerint, testközelből mutathassuk meg. Szívvel-lélekkel és persze az évtizedek tapasztalatával állunk ehhez a kihíváshoz
- részletezte a műsorvezető.
A különböző témákban a nézők is állást foglalhatnak majd, a véleménykérdéseken keresztül - ráadásul nem csupán szavazhatnak, de nyerhetnek is.
Napló – A valóság testközelből: május 4-től, vasárnap esténként, közvetlenül a Tények után a TV2 műsorán!

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen