Visszatér a Nagy Ő a TV2-n, kiderült, hogy ki osztja majd a rózsákat – Videó

Hosszú szünet után visszatér a TV2-re a Nagy Ő párkereső showműsor. Ezúttal Tóth Dávid olimpiai ezüstérmes kajakozó várja, hogy Ámor nyila eltalálja.

A Nagy Ő párválasztó showműsor 2003-ban jelent meg először Magyarországon. Az első, sármos párkereső Noszály Sándor volt. Itthon a show összesen három évadot élt meg korábban. Hosszú szünet után pedig most újra a szerelemé lesz a főszerep a TV2 képernyőjén.

A társát kereső, vonzó agglegény pedig Tóth Dávid olimpikon kajakozó lesz, akit az Exatlon Hungary és a Dancing With The Stars című műsorokból már jól ismerhetnek a csatorna nézői - olvasható a TV2 közleményében.

A főszereplő elmondta, hogy legjobbkor találta meg a felkérés.

„Nem titok, hogy több mint három éve vagyok szingli és valahogy úgy hozta az élet, hogy bár folyamatosan kerestem, de nem találtam meg azt a hölgyet, akit társként el tudnék képzelni magam mellett, miközben azt gondolom erre már megértem és vágyom is rá. A Nagy Ő számomra azért fontos, mert adok egy esélyt annak, hogy talán a műsor segítségével találom meg az igazit, és remélem meg tudom azt is mutatni, hogy 2021-ben férfiként az értékrendem szerint mitől lehetünk egymás számára értékesek és a valódi Nagy Ők. Az Exatlon és a Dancing with the stars-beli szerepléseimhez olyan jó élmények fűződnek, hogy maximálisan megbízom a műsor készítőiben. Mind a csatorna, mind a műsorszerkesztők igyekeztek megismerni és mindig tudtam saját magam adni, és ez most is így lesz" – nyilatkozta a kajakozó.


Tóth Dávid húsz fiatal nővel ismerkedik meg, ám időről időre ki kell választania azokat, akik a legközelebb állnak hozzá. Döntését azzal jelzi, hogy a választottjainak egy-egy szál rózsát nyújt át. A jelöltek addig maradnak versenyben, amíg virágot kapnak. A végső rózsaceremónián pedig eldől, hogy ki lesz Dávid számára az igazi. Az a választott, akit neki rendelt a sors.

A jóképű kajakozó előtt nagy feladat áll. Folyamatosan ki kell választania a számára legvonzóbb nőket, végül pedig az egyetlen mellett kell letennie a voksát. Az érzelmek labirintusában nehéz lesz eligazodnia. Ám bizonyosan számíthat Noszály Sándor segítéségére, akivel a Dancing with the Stars című showműsorban is együtt szerepelt tavaly ősszel.

2021. március 25. 11:55
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak egy háztűzben Balatonfüreden, felrobbant két gázpalack is, az épület teteje beomlott. Az...
Szoboszlai Dominik Arsenal elleni gólja bejárta a világot, sőt a Liverpool szurkolói a hónap góljának is megválaszto...
family
Csak úgy repkednek a puszik a Miss Universe Hungary lipóti felkészítőtáborának próbatermében, ahol az idei mezőny tí...
family
Idén szeptemberben már harmadik alkalommal indult el az életmódprogram, melynek célja, hogy több mozgást vigyen a ta...
family
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family