Visszaéltek Karikó Katalin nevével

Az elkövető egyelőre ismeretlen, de bízik abban, hogy a magyar hatóságok hamar megtalálják a jogsértőt.

Visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas tudós nevével és képmásával az interneten - tudatta a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága pénteken Karikó Katalin közleménye alapján, amelyet az intézmény kutatóprofesszorának, volt hallgatójának kérésére juttattak el az MTI-hez.

A professzor leszögezte: nem árul és nem reklámoz az interneten semmilyen, gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.

Most parazitákkal és vérnyomásproblémákkal kapcsolatban, korábban körömgomba, illetve visszerek és véráramlási zavarok otthoni kezeléséhez kötődően éltek vissza a nevemmel és a képmásommal a rám hivatkozó álinterjúban, álhírben

- írta, kitérve arra, hogy a személyét érintő legújabb jogsértésre, a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas szövegre és fotókra a barátai és ismerősei hívták fel a figyelmét a napokban.

Karikó Katalin hangsúlyozta, hogy az említett álinterjúban és álhírben olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondott, nem állított.


A Nobel-díjas magyar tudós úgy véli, az ilyen magatartás polgári és személyiségi jogai megsértése, továbbá a személyes adatai jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése, emellett a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is.

Mindez a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. Ezért is bízom abban, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek haladéktalanul intézkednek, megteszik a szükséges lépéseket!

- írta.

Karikó Katalin a közleményében mindenkit arra kért, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben neki tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák a személyével, a reklámozott terméket hozzá ne kössék.

"A kutatómunkámon, szabadalmaimon alapuló fejlesztésekről és készítményekről megbízható forrásból, például az orvosoktól és a gyógyszerészektől érdeklődjenek!" - zárta sorait Karikó Katalin.

Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

2023. október 27. 16:54
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
A héten kezdetét veszi az igazi sportünnep: az E-sport világbajnokság! Ami a legfontosabb, hogy magyar esély is van ...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 19., kedd
BAJ VAN! - Szédülni kezdett, többször is arccal beleesett a vízbe. Már nem volt ereje – csak egyszer tudott kiáltani...
family
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family