
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Elgázolt egy tízéves gyereket a villamos Budapesten, a Haller utcában hétfő este. A Tények információi szerint a fiú egy társával a közelben játszott a baleset estéjén, azonban egy nagyobb banda el akarta tőlük venni a telefonjukat, ezért menekülni kényszerültek. Futás közben túl későn vették észre az érkező járatot, egyikük még átért előtte, másikukat viszont maga alá gyűrte a szerelvény.
A lábát láttam csak, hogy kilóg a villamos alól
– emlékezett vissza egy szemtanú, aki nagyon megrémült, és ijedtségében nem tudta felhívni a mentőket sem. Szerencsére addigra már mások megtették.
A villamos egy megálló miatt éppen lassított, de így is közel öt méteren keresztül vonszolta magával a gyereket. A fiúnak óriási szerencséje volt, hiszen az egyik kerék mindössze pár centire a kezétől állt meg, hangosan sírt, miközben a tűzoltók leemelték róla a több tonnás szerelvényt.
Súlyos töréseket, arc- és lábsérüléseket szenvedett, ezért kórházba szállították.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen