
Villámlátogatást tett a plébánián a vásárhelyi trió, majdnem milliomosként jöttek ki - Fotók
A három tolvaj csaknem egymillió forintot vitt el. A rendőrség most befejezte a nyomozást az ügyben.
Tenyek.hu 2023. június 07., szerda 17:29
Gondosan megszervezett akció áldozatává vált a hódmezővásárhelyi plébánia február 17-én délután – számolt be a police.hu.
Egy 42 éves férfi és 27 éves társa besurrant, majd közel egymillió forint készpénzt csentek el, 40 éves nő társuk pedig az ajtó előtt kocsival várta őket, hogy mielőbb olajra léphessenek.
A városi rendőrök rövid időn belül azonosították a triót, és február 20-án már kézre is kerítették, illetve kihallgatták őket.
A zsákmány egy részét az egyenruhások megtalálták és lefoglalták, majd visszaszolgáltatták az egyháznak.
A lopás miatt indult eljárást a rendőrség most befejezte, és vádemelési javaslattal fordultak a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség felé.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

