
Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz
Világcsúcskísérletre készült egy futó január 22-én az erdők között tekergő 24-es főúton. Az extrém sportoló három autó és egy biciklis kíséretében próbálta leküzdeni a szintkülönbséget a mátrai szerpentinen Recsk felé menet, mikor borzasztó fordulatot vettek az események.
A hegyről lefelé is érkezett egy kocsi, sofőrje vélhetően nem számított a népes csapatra, így jóval gyorsabban jött ki az egyik kanyarból, mint az ajánlatos lett volna a kanyargós útszakaszon.
A felvezető kocsi láttán a vezető megijedt, azonnal a fékre lépett, ettől azonban az autós kitört jobbra, majd keresztbevágódott az úton, pont telibe kapva a kísérő bringást. Végül nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel – a felvétel alapján még azt is mondhatjuk – megúszta az ijesztő ütközést.
Baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás a 23 éves sofőrrel szemben, közvetítői eljárás céljából azonban hat hónapra felfüggesztették azt – áll az ügyészség szerdai közleményében.

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó