
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Pénteken eleinte csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap, azonban délután már erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Az északnyugati, nyugati határhoz közeledve a nap nagyobb része inkább felhős lehet.
A csapadékhajlam átmenetileg csökkenhet, majd délután északkeleten és az Alföldön újból nő a zápor, zivatar esélye. Este, késő este délnyugat felől egy nagyobb csapadékrendszer is érkezhet. Zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, sőt viharossá fokozódhat a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken tág határok - 22 és 37 fok - között alakul, északnyugatról délkelet felé haladva növekedve.
Szombaton jellemzően napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. A nap második felében sokfelé meg is vastagodhat a felhőzet. Több helyen, több hullámban valószínű eső, zápor, zivatar.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.
A csúcshőmérséklet szombaton 19 és 29, a Tiszántúlon 30 és 34 fok között valószínű.
Vasárnap a zártabb felhőtakaró szakadozik, majd felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel. A Dunától keletre többfelé, majd egyre kevesebb helyen valószínű eső, záporeső, zivatar.
A nap második felében a Dunántúlon is előfordul elszórtan csapadék. Sokfelé erős, helyenként viharos lesz az északnyugati, nyugati szél.
Vasárnap a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között alakul. A csapadékos tájakon lesz hűvösebb.

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján