
Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó
A virágtartón ülve aludt el egy férfi egy esztergomi szórakozóhelyen még 2022. december 12-én hajnalban.
Miközben mélyen húzta a lóbőrt, mobiltelefonja kicsúszott a lába mellé, ezt pedig meglátta az éjjeliőr, aki odasétált, majd felvette a földről a 60 ezer forint értékű készüléket, de visszaadni a felvétel tanulsága szerint „elfelejtette”. Helyette inkább elvitte, hogy később eladja azt.
A férfi néhány perc múlva visszament, átkutatta alvó áldozata ruháját, és a pénztárcájából kivett háromezer forintot.
Mikor azonban az őr rádöbbent, hogy a biztonsági kamerák mindent felvettek, visszaadta a telefont.
Kifosztás miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség a férfivel szemben, és indítványozza, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, végrehajtásban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, illetve fizettesse meg vele az áldozat meg nem térült kárát – olvasható a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség hétfői közleményében.

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt