
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy újabb felvételt tett közzé a minap a Budapesti Autósok Közössége, melyen az látható, ahogy egy Opel Astra lebontja a békásmegyeri HÉV-átkelő félsorompót, majd áthajt a piroson.
Most egy olyan esetet mutatunk, ami több dolog együttállása miatt vezetett oda, hogy megtörtént a károkozás.
„Jól látszik, hogy az Astra sofőrje észrevette, hogy az előtte haladó kamerás autó megáll a pirosnál, ezért ő biztonsági okokból már nem hajtott rá a sínekre, amit helyesen is tett. Elfelejtette azonban, hogy a járművel a sorompó alatt áll, ami idő közben rá is csukódott. Ekkor pániktól vezérelten elindult, át a tilos jelzésen, ráadásul mivel tetőcsomagtartó volt a kocsi tetejére szerelve, az beleakadt a sorompórúdba és letörte azt” – írta a portál a cikkében.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen