
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Pár másodperc. Ennyi kellett a férfinak, hogy kitépje a buszon ülő 72 éves nő nyakából a láncot, majd elmeneküljön vele. Mindezt a busz fedélzeti kamerája rögzítette. A felvételen látszik, hogy a férfi az áldozata mellett állt, megvárta, míg a jármű a Baross utcai buszmegállóba ért, majd, amikor az ajtók kinyíltak, rutinos mozdulattal, a gyanútlan nő torkához kapott és letépte a nyakláncot. A kamera felvételén látszik, hogy mire az áldozat rájött, hogy mi történt, a férfi már el is szaladt a helyszínről.
A rendőrök a videó alapján azonosították a férfit.
Úgy tudjuk, a férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Ezért ismerték fel a kamera felvételeken. Épp járőröztek az Üllői úton, amikor a kocsiból észrevették a tolvajt. A 25 éves férfi futni kezdett, de végül elfogták. Kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért