
Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet
Felkavaró felvételek kerültek nyilvánosságra a vasárnapi, Bajót és Lábatlan közötti halálos ralibalesetről. A négy ember életét követelő katasztrófát a Tények.hu olvasója, Hopka Zsombor is megörökítette, mi több, a videón az előzmények is kitűnően látszódnak.
Az egyik versenyautó nagy sebességgel húzott el a közönség előtt, ám egyik pillanatban két kerékkel lehajtott az aszfaltról, a füvön megcsúszott, majd irányíthatatlanul vágódott a szurkolók közé.
Jól hallható, hogy a nézőkön azonnal úrrá lett az ijedtség, hatalmas pánik tört ki a közvetlen közelben állók között. A balesetben három férfi és egy nő vesztette életét.
A helyszíni videókból az is kiderült, hogy sok drukker nem tartotta be az előírásokat, és a szervezők figyelmeztetése ellenére is bemerészkedett a biztonsági okokból lezárt területekre, és mindössze néhány centire álltak a száguldó versenyautóktól.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vizsgálatot rendelt el a tragédia körülményeinek tisztázására.
Kapcsolódó tartalom:
Újabb drámai videók érkeztek a halálos rallybalesetről, döbbenetes, ami kiderült

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott