
Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi
A három fiatal információink szerint egy lány miatt kezdett verekedni, majd egyikük előrántott egy pillangókést és halántékon döfte 18 éves ismerősét, Martint. Mindez Budapesten az Erzsébet téren történt még tavaly februárban.
A megszúrt fiú barátai ezután ütni kezdték a szintén 18 éves támadót, azonban elmenekült a helyszínről. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak és végül elfogták a késelőt. Martint megpróbálták újraéleszteni az utcán és ezután kórházba szállították. Egy ideig altatásban volt és már kezdett javulni az állapota, levették a lélegeztetőgépről is. Édesanyja ráadásul ugyanabban a kórházban dolgozott, ahol a fiát ápolták.
Felszaladtam hozzá az őrzőbe... Beengedtek hozzá, bent voltam még reggel vele, beszéltem neki...
– mondta akkor az édesanya.
Pár nap múlva azonban Martin belehalt a sérüléseibe. A gyászoló édesanya korábban azt mondta a Tényeknek, hogy nem Martin kezdeményezte a konfliktust.
Nem mondták el gyakorlatilag, hallottam már 35 verzióját, hogy mi történt. Az én tudomásom szerint Kevin kezdeményezte
– tette hozzá.
A gyilkos jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. A főügyészség most hosszú tartamú, végrehajtandó börtönbüntetést kiszabását indítványozta ellene.
A késsel támadó fiatallal szemben emberölés miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség, két társával szemben pedig csoportos garázdaság a vád.
Ha a férfit elítélik, akár 15 évre is börtönbe kerülhet. A másik két vádlottal szemben pedig próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést indítványoztak. Az édesanya korábban azt mondta, akármilyen büntetést is kaphatnak, de fiát már semmi sem hozza vissza.

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben