
Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára
A csepeli Szent Imre téren akartak megállítani egy autót a rendőrök április 7-én délután három óra körül, mivel a kocsiban utazókkal szemben már korábban is intézkedniük kellett drogfogyasztás miatt – írja a police.hu.
Most a fővárosi egyenruhások számára egy ismeretlen férfi ült benne, aki a jelzés ellenére nem is akart lehúzódni. A rendőrök a nyomába eredtek, közben hangosbeszélőn szólították fel megállásra, de mindhiába.
A hajsza végül az Ady Endre úton ért véget, mikor egy másik járőrkocsi elzárta a menekülő útját. A sofőr kipattant, de az egyenruhások métereken belül leterítették.
A szélhámos nagy sietségében elfelejtette behúzni a kéziféket, ezért intézkedés közben a kocsija nekigurult az egyik rendőrautónak.
R. János fékevesztett iszkolása indokoltnak bizonyult, drogfogyasztáshoz használt pipát, üres fólia darabokat, és egy kábítószergyanús sodort cigarettát találtak az autójában. A 24 éves férfi még azzal is tetézte a dolgot, hogy testvérének adta ki magát, így kábítószer birtoklása mellett közokirat-hamisítás miatt eljárás indult ellene.

Újabb medve kóborol Magyarországon, itt látták utoljára

Időjárás-jelentés: Ez vár ránk április utolsó napjaiban

Dráma egy etyeki óvodában, azonnal cselekedni kellett

Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett

Veszélyre figyelmeztetnek hazánkban, sokakat érint

Magyarországot északnyugatról érték el először a csernobili robbanásból származó radioaktív anyagok

Világszintű hőség jöhet: már nyáron berobbanhat az El Niño

Mentőhelikoptert riasztottak egy fuldokló újszülötthöz

Azbesztszennyeződés Szombathelyen és Kőszegen, Celldömölk is közleményt adott ki

Az iráni háború miatt a gyógyszerek ára is brutálisan emelkedhet

Megint többet fizetnénk a benzinkutakon, ha nem lenne védett ár

Nagy erőkkel vonult ki a TEK és a rendőrség a XI. kerületbe