
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogy arról már beszámoltunk, rejtélyes dolog tűnt fel az égen Budapest felett péntek délelőtt. Az azonban már korábban is biztos volt, hogy nem természetes eredetű jelenségről beszélhetünk.
Az Időkép információi szerint a furcsa füstkarika azt követően rajzolódott ki a horizonton, hogy egy XV. kerületi villamostelepen szigetelőket teszteltek. A kísérlet során egy a szokásosnál nagyobb robbanás történt, amit fény és füst is kísért.
Egy szemtanú videóra is vette a meghökkentő látványt, ugyanis még ő sem látott soha hasonlót.
Címlapfotó: Nógrádi László/Facebook

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen