
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy idős, látássérült nő zsebéből vette ki a pénztárcát egy ismeretlen férfi Budapesten, egy XIV. kerületi dohányboltban, vagy az üzlet előtt az utcán január 20-án – közölte a rendőrség pénteken.
Kifejtve, hogy az asszony érezte, hogy meglopják, szólt az eladónak, de a tettes a pénztárcával elmenekült. A zugló rendőrök tíz nappal később, a Keleti Pályaudvarnál fogták el a feltételezett elkövetőt, aki éppen egy másik férfi pénzét vette el, miután együtt ivott vele.
Az 50 éves L. Józsefet a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol védekezésre fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, illetve lerészegítéssel elkövetett kifosztás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését, annak ellenére, hogy második áldozatnak előzőleg borítékban felvett fizetését megtalálták nála. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen