Vettek egy kis kokaint a pecások, kiderült, hogy miért

Horogra akadtak, még, mielőtt egyáltalán víz közelébe értek volna. A hosszútávú halfogásra készülő pecások speciális segédanyaggal célozták volna meg a stéget, ehelyett a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságon kötöttek ki a minap.

Huszonnégyórás horgászatot akart feldobni két férfi – kokainnal. A XVIII. kerületi rendőrök június 8-án figyeltek fel egy pestszentlőrinci bevásárlóközpont közelében valamiféle rosszul leplezett sürgés-forgásra, adás-vételre, aminek láttán érdemesnek gondolták közelebbről szemügyre venni a történéseket – közölte a rendőrség pénteki közleményében.

Kifejtve, hogy az igazoltatáskor kiderült, hogy a 23 éves N. Roland, és a 29 éves Z. Zoltán kábítószert vásárolt a fővárosi, 42 éves O. Attilától.

A hármast előállították, a két Pest vármegyei lakóhelyű férfival szemben kábítószer birtoklása vétség, míg a budapesti eladó ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Fotó: police.hu

A nyomozás kiszélesítésével megállapították, hogy O. Attila törvénytelen tevékenységét segítette egy ismerőse, a szintén fővárosi illetőségű, 41 éves B. Zsolt, aki lakóhelyén – állítása szerint – szívességi alapon tárolt kábítószert. Otthonában 443 gramm, elsődlegesen kokainnak minősített ismeretlen eredetű porszerű anyagot, mérleget, több mint 14 millió forintnyi készpénzt, eurót találtak és foglaltak le. Vele szemben szintén kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt indult eljárás, őt, és O. Attilát őrizetbevételüket követően a bíróság letartóztatta.

Két vevőjük – akik vallomásuk szerint egy egésznapos pecázást szerettek volna felpörgetni a vásárolt kokainnal – szabadlábon védekezik. 

2023. június 23. 09:56
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family