
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
Hétfő délután súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy diákot a nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumból, aki átesett egy üvegajtón – írta kedden a SZON.
A baleset az egyik szünetben történt, amikor a 17 éves fiú megbotlott és nekiesett az üveges ajtónak, amely összetört és szilánkjai több helyen is elvágták a karját, köztük nagyobb ereket. A látvány több diákot is sokkolt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az erősen vérző fiúhoz mentőt hívtak, miközben az intézmény egészségügyi segítője megkezdte az elsősegélynyújtást. A szülőket is azonnal értesítették, majd a tanulót a helyszíni ellátás után kórházba szállították.
Az eset hatalmas riadalmat keltett, de a gyors és szakszerű orvosi segítségnek köszönhetően a diák túlélte a szerencsétlenséget.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura