
Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron
Kiszemelt magának egy 13 éves gyereket egy férfi Debrecen belvárosában még augusztus 6-án délelőtt. Megszólította, majd pénzt kért tőle, de a fiatal nem adott, és továbbment – derül ki a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szerdai közleményéből.
A felnőtt nem adta fel, követni kezdte a diákot, és amikor utolérte, felszólította, hogy álljon meg. Ezt követően újra pénzt követelt a gyerektől, és megfenyegette, hogy ha nem ad neki, elvágja a torkát. A tinédzser ekkor jobbnak látta, ha átnyújtja a nála lévő 3400 forintot, a rabló pedig sietősen távozott a helyszínről.

A fotó illusztráció: MTI/Lakatos Péter
Nem sokkal később a debreceni vasútállomáson kapták el a rendőrök a férfit. Élettársa táskájából előkerült a pénz is, bár a nő nem tudta, hogy az miből származik. Később az egyenruhások visszaadták az összeget a jogos tulajdonosának.
A letartóztatásban lévő férfi ellen rablás miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség, és indítványozta, hogy amennyiben az előkészítő ülésen beismeri tettét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje öt év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra.

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán