
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Súlyos balesetet szenvedett egy gyalogos pénteken háromnegyed kilenc körül Budapesten, az Árpád híd budai hídfőjénél – szerzett tudomást az Infostart a rendőrségtől.
Egy vértócsa, mellette egy kocsi, illetve egy rendőr- és egy mentőautó árulkodott a történtekről az arra járók számára.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A hatóság közlése szerint egy a III. kerületi Árpád fejedelem útján, az út szélén egy vérző fejű férfit találtak, aki „egyszerűen a mélybe zuhant” a hídról. El nem gázolták, így közlekedési baleset nem történt.
A sérültet a mentők kórházba szállították, állapotáról egyelőre nem tudni.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá