
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A gyanúsítottak élettársak és hat, 12 év alatti gyermeket neveltek az egyik szatmári településen. A pár elhanyagolta a gyermekek nevelését, nem öltöztették őket az évszaknak megfelelő ruházatba, és az éheztetés miatt súlyosan alul tápláltak voltak.
Gyakran vesszővel, bottal, szíjjal bántalmazták őket, többször a lakóház mögötti ólba is bezárták – közölte közleményében az ügyészség.
Hozzátéve, hogy az élettársak a gyermekeket "koldulni" is elküldték, melynek során a szomszédoktól, illetve az utcán járó emberektől pénzt kellett kérniük, illetve cigaretta csikkeket szedniük.
A borzalmakon túlmenően a gyerekeknek szexuális bántalmazást is át kellett élniük, amíg a családból ki nem emelték őket.
A szülőket mind a hat gyermek sérelmére elkövetett emberkereskedelem, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
Az ügyészség pedig indítványozta mindkét gyanúsított letartóztatását, mert rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el gyermekeik ellen, ezért tartani lehet attól, hogy a büntetőeljárás elől elrejtőznének, és az is feltehető, hogy még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolnának.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád