
Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot
Az apartmanok kiadásával foglalkozó sértett 2019 októberében került kapcsolatba a vádlottal, aki amiatt kezdte el zsarolni, hogy a vádlott állítása szerint a bérlő tudta nélkül ment be az egyik kiadott lakásba, holott a sértett csak a kazánt ment megszerelni. A vádlott ekkor arra kényszerítette a férfit, hogy fizessen meg neki 1000 eurót, különben feljelenti, illetve lejáratja a vállalkozását.
A megélhetését és jóhírét féltő sértett eleget tett a kérésnek, de a zsaroló vérszemet kapott, és további több százezer forint kifizetésére kötelezte a férfit.
A zsaroló bevonta az ügybe gyerekkori barátját is, aki többször küldött életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó szöveges-, és hangüzeneteket a sértettnek, amelyben őt és családját bántalmazással és megöléssel fenyegette meg.
A sértett végül félelmében belement abba is, hogy átadja felesége 1,4 millió forint értékű gépkocsijának tulajdonjogát a vádlottnak, azonban amikor az adásvétel lebonyolítása érdekében találkoztak, a siófoki rendőrök egy megtervezett akció keretében már várták a két férfit, elfogták és őrizetbe vették őket.
A nyomozás során a zsarolásba később bekapcsolódó vádlott 700.000 Ft-ot fizetett meg a sértettnek jóvátétel gyanánt. Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában mindkét vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A címlapfotó illusztráció

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron