
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Fékezés nélkül, versenyzés közben gázolt halálra egy gyalogost egy ózdi autós még 2020-ban. A sofőr azonnal kiszállt és az elütött 49 éves férfihez rohant, de már nem tudta megmenti. Utasa azonban segítség nyújtás nélkül elszaladt a helyszínről. A bíróság most ítélte el mind a két fiatalt.
A fiatal sofőr éppen egy másik autóval versenyzett, amikor fékezés nélkül elütötte a zebrán áthaladó gyalogost. A megengedett 50 kilométeres sebességet jelentősen túllépve, 75-80-nal haladt.
A férfi 50 métert repült az ütközéstől. A 19 éves sofőr azonnal kiszállt és odarohant hozzá, de addigra már belehalt a sérüléseibe.
A helyiek szerint, a gyalogos alig pár száz méterre volt a balesetkor a testvére házától, akihez a gyermeke és a felesége halála után költözött. A gyászoló férfit nagyon szerették a környékbeliek. A szomszédja korábban megtörten nyilatkozott a Tényeknek.
A gázolót és a vele utazó férfit most ítélte el a bíróság. Az utast szintén bűnösnek találták, mivel a baleset után segítség nyújtás nélkül elmenekült a helyszínről.
A bíróság segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 200 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.
A bíróság a 19 éves gázoló büntetésének mértékéről több szempont alapján döntött.
A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott, az elsőrendű vádlott több közlekedési szabályt is megszegett, illetve a közlekedési előélete sem volt kifogástalan. Míg enyhítő körülményként eset latba az, hogy beismerte tettét, megbánta azt.
A sofőr 2 éves börtönbüntetést kapott, amit 4 év próbaidőre felfüggesztettek. A bíróság emellett örökre eltiltotta a vezetéstől.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen