
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vasárnap az MTI megkeresésére azt közölte: a mentőket szombat este egy Verőce és Vác közötti helyszínre riasztották, ahol egy partra jutott férfit láttak el.
A férfi fejsérülést, kulcscsontsérülést, sebeket, zúzódásokat szenvedett, helyszíni ellátás után sürgősségi osztályra szállították. Ezen a helyszínen egy férfi halálát is megállapították - tudatta az OMSZ.
A rendőrség tájékoztatása szerint Verőcétől délre a Duna-parton egy férfi, majd órákkal később a Megyeri hídnál egy női holttestet, továbbá egy sérült kis géphajót találtak.
A rendőrök megállapították, hogy az érintett időszakban a térségben egy szállodahajó tartózkodott, amelyet Komáromnál megállítottak, és megállapították, hogy az oldala sérült. Jelenleg a rendőrség a szállodahajó és a géphajó esetén is szemlét tart.
A BRFK az ügyben a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
A kis géphajón 8 felnőtt tartózkodott, akik közül ötöt - három férfit és 2 nőt - a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint 12 kishajóval és 3 drónnal, valamint csaknem 90 emberrel a parton, a vízen és a vízben, valamint a levegőből is keresik.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen