
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Garázdaság miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság.
A rendőrség közleménye szerint június 14-én 20 óra 50 perc körül Budapest XIV. kerületében két nő és egy férfi a 3-as villamoson zaklatni kezdett egy utast, akit aztán egyikük meg is ütött. Miután a nő leszállt a villamosról, a háromfős társaság elkezdte követni és tovább zaklatták.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható két nőt vagy a férfit felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyeikkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
FRISSÍTÉS:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen