2026. január 12. hétfő, Ernő
-4°C Budapest

Vérlázító, felgyújtotta a kisvárdai várat, mindent felvett videóra - Fotók

A 25 éves gyújtogató közel 50 millió forintos kárt okozott.
Tenyek.hu
2022. július 20., szerda 10:50
Vágólapra másolva!

A rendőrségre hétfő éjjel érkezett a bejelentés, miszerint a kisvárdai műemlékvédelem alatt álló várban, amelyen jelenleg felújítási munkálatokat végeznek tűz ütött ki. A tűzoltók a lángokat rövid időn belül eloltották - írta a police.hu.

A helyszíni szemle szerint szándékos gyújtogatás történt, ezért a Kisvárdai Rendőrkapitányság rongálás miatt rendelt el ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást. A tűzesetben senki sem sérült meg.

Fotók: police.hu

A rendőrök végül kedden azonosították, majd elfogták azt a 25 éves helyi lakost, aki a várban szándékosan, égésgyorsító anyag használatával tüzet gyújtott, mellyel közel 50 millió forintos kárt okozott.

A kisvárdai nyomozók a rendőrkapitányságra előállították, és rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták. A gyújtogató a bűncselekmény elkövetését beismerte. Tettét azzal indokolta, hogy magánéleti gondjai miatt az életét értelmetlennek érzi, rendszeresen fogyaszt alkoholt, a bűncselekményt is ittas állapotban követte el. Telefonjával videófelvételeket is készített a tűzgyújtásról, amelyeket önként megmutatott a rendőröknek.

A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk