
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Elképesztő videót készített, majd juttatott el a Tények.hu szerkesztőségéhez a napokban egy gyáli autós. Óbudán, a kaszásdűlői HÉV-megálló mellett hajtott át a síneken, majd haladt tovább, míg az előtte haladó taxisofőr az út kellős közepén váratlanul bekapcsolta az elakadásjelzőt és megállt.
Ezt nehezményezte a felvétel beküldője, és rádudált az előtte lévőre, ám végül kikerülte, és folytatta útját. Mikor már úgy tűnt, hogy az eseten mindenki túltette magát, a sárga kocsi ismét feltűnt, a bosszúszomjas taxis pedig bevágott a kamerás autó vezetője elé, majd egy kemény büntetőfékezéssel megállásra kényszerítette.
Az ingerült sofőr ráadásul kipattant a volán mögül, hogy az erőszak eszközével intézze el a számára felháborító helyzetet, a vétlen autós azonban nem ült fel a provokációnak, nemes egyszerűséggel újra kikerülte a taxist, majd faképnél hagyta.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen