
Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon
Álljanak el innen, mert nagyon gáz látvány!
– ez volt az egyik felháborító, amit a mentőknek mondott egy éttermi dolgozó Budapesten.
A mentők egy étterem előtt álltak meg az esetkocsival. Egy idős férfihez riasztották őket, mert a 70 éves nyugdíjas megsérült az utcán. A mentőkocsival csak az egyik étterem előtti járdán tudtak biztonságosan megállni. Megkezdték a sérült ellátását, ám ekkor váratlanul bekopogtatott a kocsiba a vendéglő egyik dolgozója és arra kérte őket, hogy álljanak arrébb.
Hát én ezt semmiképp nem gondolom jó ötletnek
– mondta a férfi, hozzátéve, hogy nem vet jó fényt az étteremre a megkülönböztető jelzést használó mentőautó.
Azt hiszik majd, hogy valamelyik vendégnek kellett mentő, álljanak máshova a papával!
– fűzte hozzá.
Az elképesztő esetet az Országos mentőszolgálat osztotta meg az interneten.
A férfi egyre idegesebb lett, a helyszínen dolgozó mentők pedig értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt, de biztosították őt, hogy hamarosan befejezik az ellátást és arrébb állnak. Az éttermi dolgozónak azonban ez sem volt elég, ingerülten telefonálni kezdett valakivel, sőt az esetkocsi rendszámát is látványosan feljegyezte.
Rengeteg embert felháborított az eset, többen a Tények riportjában is kifejtették véleményüket.
A mentők végül 12 perc alatt befejezték az ellátást és kórházba szállították a sérültet.

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt