A rendőrség közleménye szerint az 50 éves férfi február 9-én este megbeszélte 32 éves ismerősével, hogy ellopják a Debreceni Nagytemplom rézből készült ablakpárkányait. Elsétáltak a Kossuth térre, majd az épület mögött belekezdtek az akcióba. Az idősebb férfi egy harapófogóval elkezdte felfeszíteni az ablakpárkányokat, míg társa a figyelő szerepét töltötte be. Az ötletgazdának összesen három lemezt sikerült leszednie, azonban többet megrongált.
Mint kiderült, másnap az első útjuk egy helyi MÉH telepre vezetett, ahol eladták a zsákmányukat.