
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Egy közös barátjukkal együtt festette ki közös albérletük egy részét két férfi még 2023. szeptember 10-én. A páros munka közben alkoholt fogyasztott, de miután végeztek, tovább ittak és beszélgettek – derül ki a Fővárosi Főügyészség hétfői közleményéből.
Este egy nő csatlakozott a társasághoz, aki italt is vitt. A két részeg férfi között szóváltás, majd dulakodást alakult ki, ugyanis mindketten kapcsolatot akartak a nővel.

Fotó: ügyészség
Egyikük ekkor elővette zsebéből a bicskáját, és előbb megvágta ellenfele nyakát, majd kétszer hasba szúrta. A román állampolgárságú férfihez a társai hívták ki a mentőket, akik életveszélyes állapotban szállították kórházba. A támadó elmenekült a helyszínről, de később elfogták.
Az 59 éves késelőt az ügyészség most életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi